A Wasabi Kht első lemeze

A Wasabi Kht idén lesz három éves, legjobb zenéiből válogatva jelentette meg első lemezét, amin tizenhárom dal sorakozik. A lemezen a formáció személyes kedvenc számai kaptak helyet, valamint az olyan szerzemények, amelyek már koncerten is bizonyítottak.

A lemezen lévő dalok zenéinek megalkotásában mindenki kivette a részét, de a dalszövegek nagy részét most is Hajdu Nelli a zenekar énekesnője írta, valamint Nagy Gábor a formáció gitárosa.

A lemezhez elkészült az első klip is, ami a Hangulat Bisztro című dalból született, amit Rugli Péter fényképezett és Hain Réka vágott, a formáció basszusgitárosa.

A zenekar most egy hétállomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek állomásai Győr, Miskolc, Budapest, Paks, Szeged, Kecskemét és ismét Budapest lesz.

 

Print Friendly, PDF & Email

yatoo