Milyen igazából a kamionosok élete?

A címben szereplő kemény problémákkal küzdő nehézfiúk életét bizony nem lehetne jobban és találóan jellemezni, mint a szabadság és a rabság kombinációjaként. Szabadság, hiszen 10 keréken gyakorlatilag az egész kontinenst bejárják, és rabság: mivel kénytelenek egy négyzetméternyi helyen tengetni a mindennapjaik jelentős részét. A kamionosokról egyébként mindenkinek más jut az eszébe: akadnak, akiknek a lelki szemei előtt egy tetovált, nagydarab fickó jelenik meg, akinek minden városban más-más szeretője van, míg olyan személyek is vannak szép számmal, akik harcos, mindenre elszánt, keménykötésű férfiakat vizionálnak maguk elé, akik nehéz és fárasztó munkával keresik meg a kenyérrevalót, odahaza a család számára.

Sőt, sokan úgy vélik, a szóban forgó tevékenységet űzők nem a finom jellemükről, sokkal inkább arról híresek, hogy a forgalmat fennakasztva elállják a „standard” közlekedőktől az utat. A tapasztalat azt mutatja, az igazság valahol a három között van, hiszen akadnak ilyen és olyan kamionosok is, bár az, hogy az életük a munkájuk miatt sokszor monoton és unalmas, minden esetben igaz. A legelső nagy igazság a kamionsofőrökkel kapcsolatban, hogy roppant szigorú időbeosztás szerint kell élniük.…

A 4 évszakos gumi előnyei és hátrányai

Közeleg a tél! Bár a Trónok harca című kultikus tévésorozat már véget ért, a filmben többször is elhangzó, már-már szállóigévé vált jelmondat minden év őszén aktuálissá válik. Tisztában vannak ezzel az autótulajdonosok is, hiszen ez az az időszak, amikor felkészítjük a kedvenc négy kerekünket a mostoha időjárási körülményekre.

A 4 évszakos gumi fokozatos térnyerése árnyaltabbá teszi az ilyenkor szokásos abroncs-cserét, hiszen egyre többen választják ezt a fajta gumit, kihasználva annak minden előnyét. A történet azonban ennél kicsit bonyolultabb, így nem árt, ha utánajárunk: kell-e nekünk a 4 évszakos gumi, vagy maradunk a jól bevált receptnél. A tisztánlátás érdekében vegyük sorra mindhárom típust. A nyári gumi keményebb keverékből készül, mégpedig azért, hogy a forró, puha aszfalton is tökéletesen fusson. A futófelület mintázata kevésbe tagolt, lamellázottsága pedig ritkább.…

Olcsó autó jó alternatíva a friss sofőröknek

Az első autó megvásárlása roppant stresszes feladat, sőt, sok esetben bonyolultabb is, mint arra talán– a tapasztalt híján – számítanánk a vétel előtt. Általános jelenség, hogy azok a személyek, akik életükben először állnak a megmérettetés előtt, előszeretettel teszik le a voksukat valamelyik olcsó autó mellett, hiszen úgy gondolják, ezáltal is nyernek némi pénzt. A jelenségnek egyébként megvannak a hátulütői, de kétségkívül előnyökkel is jár, ha inkább az olcsó autó felhozatalból szemezgetünk.

Persze érthető, hogy fiatalkorban az ember fia/lánya az álmai csillogó verdájára vágyik a leginkább, viszont a ragyogó álmokat a sok esetben is szerény anyagi helyzet rémálommá változtathatja. Valljuk be, a 20-on évesek nem arról híresek, hogy felveti őket a pénz. A karrier csúcsát még korántsem érték el, sőt, épp most bontogatják a szárnyaikat a felnőtt létben. Ilyenkor jöhet jól az olcsó autó lehetősége – bár érdemes leszögezni, hogy az olcsó nem jelent egyet a minőségtelennel.…