Virágküldő szolgálat a kisebb települések bevonásával is!

A virágküldő szolgálat országszerte szállít
A virágküldő szolgálat országszerte szállít

Ha távoli rokonát, barátját virággal szeretné meglepni, ma már megteheti úgy is, hogy személyesen nem jelenik meg. Ez a szolgáltatás nemcsak a nagy városokban vehető igénybe, hanem már a kisebb településeken is. Az interneten rendelhető virágküldő szolgálat kistelepülésekre éppen úgy szállít, mint a nagyvárosokba, mindössze a rendelést ajánlatos egy-két nappal korábban megtenni.

A hétvégi rendeléseket célszerű péntek délig lebonyolítani és azt is figyelembe venni, hogy a vidéki hétvégi kiszállítás előzetes megbeszélést igényel.

A virágküldő szolgálat a kiszállítás során a címzettet a futár közreműködésével a megadott telefonszámon diszkréten értesíti küldemény érkezéséről. Virágról nem tesz említést, hogy az meglepetés maradjon.

Távoli címzettek esetén is részesülhet a megrendelő az akciós kedvezményekből, amennyiben a megrendelés a kellő időben megtörténik a virágküldő szolgálat akciói szerint. Érdemes az ünnepi akciókat nyomon követni, így egy-egy fontos névnapról vagy eseményről nem fog lemaradni.

yatoo